KIRÁNDULÁS GOZÓN

Ugy kezdődött az egész,hogy Sliemában, a kikötőben egymást érték a kirándulás szervezők.
Az egyiknél mi is beneveztünk    egy gozói kirándulásra, potom 90 euróért. Az ajánlat lényege: légkondis autóbusszal megyünk Cirkewwaba, a kompkikötőbe, indulás 1/2 8-kor, a szálloda elől. A 90 euróban bennfoglaltatik: az utazásikőltség, oda-vissza, ebéd egy gozói étteremben, + kávé,üditő, Strand belépődij. Az ajánlat jónak tünt, annak ismeretében az árat sem sokaltuk.
Az indulás napján, jó 20 percel a tervezett indulás időpontja előtt, izgatottan toporogtunk a szálloda előtt. A beigért autóbusz meg is érkezett, kb. 1órás késéssel, 1/2 8 helyett, 9 órakor.
Hát persze,hogy lekéstük a kompot és várhattunk több mint 1 órát a következőre. Ráadásul a jegyet is nekünk kellet megvenni!
Már majdnem dél volt, amikor  megérkeztünk Gozóra, ahol félórás keresgélés után megleltük a számunkra megrendelt autóbuszt, amely nem volt más, mint egy rozoga, kb. negyvenéves mikróbusz. /9+1 fő/
A késés miatt, kissé ideges sofőrünk, megkezdte velünk a gozói ámokfutását! 80-100 km/órás sebességgel száguldozott velünk, utnak éppen nem nevezhető utakon. Végül megálltunk, egy ugynevezett rómaikori mosodánál, amely nem volt más, mint egy sziklába vájt medence, telve koszos vizzel, a medence körüli emberi ürülékkel!
Na, itt, miután kellően "elgyönyörködtünk" a látványba, célba vettük az utca tuloldalán lévő,
vendéglátóipari egységet. Ott legalább minden patyolat  tiszta volt és a sőr hőmérséklete is elfogadható volt.
De hosszabb tartozkodásra nem rendezkedhettünk be, mert miután sofőrünk is beöntött az arcába 2, vagy 3 sőrt, sürgetett bennünket, hogy induljunk!
Mi indultunk is, de a busz NEM!
Végül is, "sok lud disznót győz" elv alapján, utastársaink hatékony közremüködésének hála, beindult a motor!
Ez után ujabb "eszement" száguldozás következett, mig végre megérkeztünk a Marsalform-i strandra. Itt, sofőrünk 20 perc fürdőzést engedélyezett, mert többre nem volt idő! De a strandból, ennyi bőven elég is volt!
A homokosnak beigért strandon, félköbméteres sziklák rejtöztek a vizalatt!
A vissza vezető ut is egy rémálom volt!
De még szerencsénk volt, mert  elértük az utolsó kompot.
A Cirkewwa-i kikötőben egy üzenet várt bennünket: nincs busz! Mindenki menjen "haza" ahogy tud!
Szerencsére, a helyi buszjárattal, sikerült vissza jutnunk a szállodánkba, mindössze 47 centért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése