2014. május 29., csütörtök

UTUNK A SZT. PÁL SZÉKESEGYHÁZ FELÉ.


EZ A KESKENY UTCA VEZETETT A SZT. PÁL SZÉKESEGYHÁZHOZ,MELYNEK ÓRIÁSI KUPOLÁJA VALETTA JELKÉPE.

A szt. Pál székesegyházból, Valetta főutja következett. Itt, hatalmas volt a forgalom, turisták ezrei vonultak fel s' alá. Lehet, hogy itt gyült össze a világ összes nációja. Az ut mindkét oldalát kissebb, nagyob üzletek foglalták el. Szeritem ami itt nem kapható, az Máltán nincs is! Viccesen, elneveztük az EZER BOLT utjának. Miután kikeveredtünk a forgatagból, csendesebb utcákon sétálgattunk. Valettában ekkor rengeteg épület felujjítása volt folyamatban. Lassan, kiértünk a város dél-kelet felé néző várfalaira, ahol várost körülfogó csodálatos sétány huzódott, 30-40méterrel a tengerszint felett. A hőség egyre fokozódott, pedig kellemes árnyat adó fasor huzódott végig.
Hamarosan megérkeztünk Valetta csodálatos kertjébe, a BARACCA parkba, amelyet Málta függetlenné válása utáni, első miniszterelnökéről neveztek el.

CSODÁLKOZTUNK AZON, HOGY BÁR MÁLTÁN
NAGYON KEVÉS AZ ESŐ és  BIZONY ÉDESVIZBEN SEM DUSKÁLNAK, A PARK CSODÁLATOSAN GONDOZOTT VOLT, A VIRÁGOKON LÁTSZOTT, HOGY RENDSZERESEN ÖNTÖZIK ŐKET!
A MÁLTAIAK NEM SAJNÁLJÁK A VIRÁGOKTÓL A VIZET! DE A KAPÁT SE, MERT A VIRÁGOK KÖRÜL EGY SZÁL GAZT SE LÁTTUNK!



2014. május 28., szerda

ÉRKEZÉS VALETTÁBA.


A szt.Pál székesegyház főoltára.


KB. 30 perces hajókázás után érkeztünk Valettába. Már a kikötő is lenyügöző volt. Turisták százai nyüzsögtek, fagyizók,sörözők sorakoztak egymás mellett. Még nem volt 9 óra, de máris szinte elviselhetettlen volt a meleg. Ezt csak egy hatalmas adag, valódi olasz fagyi tette elviselhetővé! Fagyizás után, lassan elindultunk kitüzött célunk felé. Komoly elhatározásunk volt, hogy első utunk a szt. Pál székesegyházba fog vezezetni.


SLIEMA, SÉTÁNY A TENGERPARTON.


Korán elfogyasztott vacsora után itt sétálgattunk.
Találtunk egy nagyszerü lehetőséget, hogyan jutunk el a legkönnyebben Valettába? Sikerült megtudni, hogy kb. 40 percenként indul egy kompjárat, amelyik Sliema és Valetta között közlekedik.
Az első járat,reggel 08órakor indult! Ugy döntöttünk,ezt nem hagyjuk ki, ezért másnap már jóval nyolcóra előtt a kikötőben voltunk. Szerencsére, mert rengeteg utas volt, éppen csak feljutottunk a kompra.


AZ EGÉSZ NAPOS KÁNIKULA UTÁN,
JÓL ESETT EGY KIS ESTI SÉTÁLGATÁS
A PARTI SÉTÁNYON, AMIKOR MÁR A NAP SEM SÜTÖTT, és  a kb. +40  C fok HELYETT,
MÁR CSAK +30-35 fok VOLT!


2014. május 26., hétfő

Your Holiday in Malta! A quick guide to the sights and more!

Malta - Valletta 2013 (Full HD Video) مالطا, فاليتا

ÉRKEZÉS.


  1. A szálloda recepcióján a nyelvi nehézségek ellenére,  percek alatt elintéztük a formaságokat és elfoglaltuk a szobánkat.

Ezt követően igyekeztünk mielőbb étkezési lehetőség után nézni, mert bizony a repülőgépen elfogyasztott menü, már rég a feledés homályába merült.
A szálloda előtti sétányon ez nem okozott különösebb gondot, mert egymást érték a kisebb - nagyobb éttermek, falatozók. Némi séta után, választásunk, egy nem tul elegáns, 
de szimpatikusnak tünő török falatozóra esett, amit nem bántunk meg!

A melegen tartó pultban egymás mellett sorakoztak az inyenceknek is biztató látványt nyujtó frissen sült, nyársra huzott baromfi husok, marha és báránysültek.
Egy-egy nyárson 40-50 dkg hus volt,amely mellé
hatalmas adag hasábburgonyát és salátát kaptunk.
Mindezt sikerült egy-egy üveg heineken sörrel leöbliteni!




REPÜLŐTÉR.


KÖZEL,  2,5 órás repülőut végén itt landoltunk. A reptéri taxiállomáson béreltünk taxit, ami gyorsan és kényelmesen megtörtént. 
Uticélunk bemondása után előre be kellett fizetni a pénztárba a viteldijat, amely mindössze 5 euró volt. /akkori árfolyamon magyar pénzben 1250 Ft-ot/
Taxisunk amint kikeveredett a reptér előtti
forgalomból, szinte észbontó száguldásba kezdett, a keskeny kanyargós utakon, a számunkra szokatlan BALOLDALON!!!
Kis tulzással állítom, hogy időnként "halálfélelmünk" volt.
De végül is megérkeztünk! Szerencsésen!

2008. szeptember 05. de. 10.30-kor: indulás Ferihegy 2-ről.




2014. május 25., vasárnap

ÉTTEREM.


A szállodánk étterme.  Itt reggeliztünk
minden nap 07óra tájban.
Svédasztalos reggeli volt, 15-20 féle változatos
ételből lehetett választani és kitünő volt a kávé,  annak ellenére, hogy autómatábol lehetett kérni.

2014. május 20., kedd

A SZOBÁNK.


NEM VOLT NAGY és SEMMI FÉNYÜZÉS!
FÜRDŐSZOBA  és a  LÉGKONDI volt az összes
LUXUS!
DE MINEK IS LETT VOLNA TÖBB? AMIKOR CSAK ALUDNI ÉS ÁTÖLTÖZNI JÁRTUNK IDE.
A NAP NAGYRÉSZÉT, ÁLTALÁBAN REGGEL
07-től, ÉJFÉLIG CSAVARGÁSSAL TŐLTÖTTÜK! Állítólag sokan panaszkodtak, hogy zajos a szálloda! Hát, mi ebből semmit sem észleltünk, mert az egésznapos csavargás után, hullafáradtan aludtunk, mint a tejbetök!


A SZÁLLODÁNK.


EBBEN A SZÁLLODÁBAN LAKTUNK,
2008.szeptember 05-16-a között.